A második albumokkal mindig nehéz dolga van az előadóknak. Úgy tartja a fáma, hogy a zenészeknek ott az egész életük, hogy összehozzanak egy debütáló albumot, viszont rendkívül sietősen kell elkészíteni a másodikat. De mi van akkor, ha ez a debütáló album olyan jól sikerül, hogy emberemlékezet óta a legnagyobb eladási példányszámot produkálja? És mi van akkor, ha a zeneipar hollywoodihoz hasonlatos elvárásokat támaszt és egy hasonlóan kirobbanóan sikeres lemezt vár? Pontosan ezzel a helyzettel kellett szembenéznie a Linkin Parknak, amikor stúdióba vonultak, hogy felvegyék a „Meteora”-t, mely a többszörös platinalemezes „Hybrid Theory” után a második nagylemezük. Az album, melyről a Rolling Stones így írt: „tizenkét dal tele tűzzel, melyekben szétválaszthatatlan elegyet alkot az alternatív metál, a hip-hop és a lemezjátszók használatának művészete”, eddig 14 millió példányban kelt el. 2001-ben ebből az albumból talált a legtöbb gazdára, és három dal került róla a toplisták élére, köztük az „In The End”. 2002-ben a fiúk Grammy díjat kaptak a „Crawling”-ért a legjobb hard rock video kategóriában, és jelölték őket a legjobb rock albumért és az év felfedezettje kategóriákban is. A szerény dél kaliforniai kezdetek után szorgalmas munkájuknak köszönhetően az együttes tagjai biztosak lehettek benne, hogy a világ szeme feléjük fordul. . Azoknak, akik csak külső szemlélőként figyelték a csapatot, talán leküzdhetetlen kihívásnak tetszhetett az, hogy a fiúk megismételjék első albumuk sikerét. De a Linkin Parkon belül, az énekes Chester Bennington és Mike Shinoda, a gitáros Brad Delson, a lemezjátszó kezelésében jeleskedő Joseph Hahn, a dobos Rob Bourdon és a basszusgitáros Phoenix egyáltalán nem görcsöltek ezen annyit, mint azt gondoltuk volna. Ahelyett, hogy a külső elvárásokkal foglalkoztak volna, nekiálltak dolgozni. Aprólékosan megtervezték minden dal minden egyes pici részletét, hogy megfeleljenek a szigorú elvárásoknak, melyeket önmagukkal szemben állítanak. Így alakult ki a kicsiny részletekből a tökéletes egész. „Egyáltalán nem akarjuk, hogy a fejünk tele legyen azzal, hogy muszáj minden alkalommal legalább 10 millió példányt eladnunk a lemezünkből. Nevetséges lenne.” – magyarázza Bennington. „Egy áldás, hogy sikerült eladnunk olyan rengeteg lemezt, ez nem történik meg túl gyakran ebben a szakmában, ha már a karriered során egyszer sikerül ezt elérni, akkor az egy nagy előrelépés. Mi csak a rajongóinkkal kapcsolatban érezzük azt, hogy kötelezettségeink vannak. Nem fogunk elkényelmesedni, és azt gondolni, hogy az csak úgy jön magától, hogy az emberek elrohannak a lemezboltba, és megveszik az albumunkat.” „Aki ismer minket, az tudja, hogy a legnagyobb nyomás amiatt, hogy jó lemezt csináljunk, a bandán belül van.” – teszi hozzá Shinoda. „Mi csak szerettünk volna még egy szuper albumot készíteni, amire büszkék lehetünk.” – meséli Bourdon. „Erre koncentráltunk, és keményen dolgoztunk, hogy olyan dalokat írjunk, amilyeneket szeretünk. Mi vagyunk a saját magunk legkeményebb kritikusai.” Ha esetleg hihetetlennek tűnik, akkor az, hogy Shinoda és Bennington 40 különböző refrént írt a „Meteora” szívbe markoló első kislemezéhez, a „Somewhere I Belong”-hoz mielőtt sikerült megalkotniuk a legmegfelelőbb változatot, szolgál bizonyítékként. „Tudtuk, hogy néhány dolgot rendbe kell tennünk abban a dalban”- mondja Shinoda egy vállrándítás kíséretében. „Úgyhogy írtunk egy új refrént, felvettük, megcsináltuk a keverést, aztán a következő napon meghallgattuk. Akkor Chester és én egymásra néztünk, és azt mondtuk: ’Nem is tudom… lehetne jobb is.’ Aztán elölről kezdtünk mindent. Rengeteg munkánk volt vele. Talán valahol a keverő szobában írtuk és vitatkoztuk össze a második albumunkat. De nem siettettük a dolgot, kritikusak maradtunk magunkkal szemben, és olyan dalokat írtunk, amikről azt gondoltuk, hogy jók. Néhányan talán azt várták, hogy megírjuk a „Hybrid Theory” egy gyengébb, tespedtebb változatát. De mi egyáltalán nem ezt akartuk.” A nagyon aprólékos munka jelei igencsak feltűnőek a „Meteora”-n. Az úton megedződött banda legújabb tizenkét remek dala igazi fejlődést mutat, miközben sikerült megőrizniük azt a különleges elegyet, mely azóta jellemzi a bandát, hogy Bennington 1999-ben feltűnt a színen. A csapat ismét Don Gilmorral dolgozott együtt, aki a „Hybrid Theory” producere is volt. A felvételek több helyen készültek, többek között a fiúk által olyannyira szeretett turnébusz felszerelésével, és a csapat tagjainak saját otthonában megtalálható stúdiókban. Ezúttal a Linkin Parknak lehetősége nyílt, hogy a hangzások még szélesebb skáláját próbálják ki és hogy rengeteg különböző stílushoz nyúljanak hozzá. Vad effektek és súlyos gitár szólamokat párosítottak össze az olyan dalokban, mint a „Somewhere I Belong”. A „Breaking The Habit” és a „Faint” hangzásvilágát, pedig vonósokkal és zongorával gazdagították. Rendkívül összetett ritmusképletekkel kísérleteztek az „Easier To Run”-ben. A hip-hop alapú „Nobody’s Listening”-hez pedig egy japán fúvós hangszert, a shakuhachit használták. Az egész albumon csodálatosan egészítik ki egymást a gazdag szövegek, a dinamikus hangszerelés és a hangulat melyet Bennington és Shinoda erőteljes vokálja idéz meg. A 18 hónapon át tartó felvételek vezérfonalát az album címe, a „Meteora” adta. A csapat 2002-es európai turnéja során a fiúk kezébe akadt egy utazási iroda brossúrája, mely Görögország híres helyszíneit mutatta be. Az ismertető füzet borítóján a Meteorák szó volt olvasható, egy kapcsolódó kép társaságában. Ez rögtön megragadt a fiúk figyelmét, és beindította képzeletüket. A Meteórák egy hat tagból álló kolostor csoport, melyeket 1500 méter magasan találhatunk meg a Görögország közepén magasodó hegycsúcson. Bennington szavaival élve, „olyanok, mintha nem e világból valóak lennének.” És ez így igaz. (Ha magad is látni szeretnéd őket, kölcsönöz ki a Szigorúan Bizalmas című James Bond filmet, melyben Roger Moore szétver pár embert az egyik hegyi erődítmény közelében.) A görög szó azt jelenti : „lebegni a levegőben”. Nagyon találó meghatározás ez mind a másviláginak ható helyszín, mind pedig a Linkin Park, a látvány ihlette, legújabb albumának definiálására. „Olyan dalokat akartunk írni, melyek méltóak ahhoz az energikussághoz, amit ennek a helynek a neve sugároz.” – magyarázza Bennington. „Nagyon sokatmondó és gyönyörű. Megtestesíti azt az időtlenséget és teljességet amit szerettünk volna az albumunkon is hallani.” – mondja Shinoda. „Azóta találkoztunk olyanokkal, akik voltak a Meteóráknál.” – teszi hozzá Hahn. „Azért mennek oda, hogy nyugalmat találjanak, hogy újra megleljék önmagukat. És az album is erről szól: hogyan ismerd meg az igazi lényedet. Minden dal arról szól, hogy befelé kell nézni és az érzelmeket szabadjára kell engedni.” Ezúttal Bennington és Shinoda kiszélesítették az érzelmek skáláját melyek a „Hybrid Theoryn” voltak megtalálhatóak. Shinoda szerint az első albumuk a frusztrációval, a dühvel, félelemmel és zavarodottsággal foglalkozott, egy fiatal ember szemszögéből. A cél: katarzis elérése. Ezzel szemben, a „Meteora” azt a felgyorsult életritmust tükrözi, mely az első album megjelenése óta a fiúk sajátja lett. „Két éven keresztül turnéztunk. Már ez önmagában arra sarkall, hogy hátralépj, és megpróbáld teljességében látni a képet.” – magyarázza Shinoda. „Mindig is foglalkoztattak minket a mindenkit érintő érzelmek, és ez az, amire az albumainkon koncentráltunk. De a ’Meteora’ más, abban az értelemben, hogy megpróbáltunk az emberi természet több oldalával is foglalkozni.” „Ez is egy elég sötét album, de minden bizonnyal több benne az optimizmus. Ugyan azok az emberek maradtunk, de most már látjuk a fényt az alagút végén.” – mondja Bennington. Például, a „Somewhere I Belong” félelemről és zavarodottságról mesél, de a refrén megteszi azt a bizonyos hihetetlenül fontos első lépést, a megoldás felé. „Bennington így énekel: „Meg akarok gyógyulni. Azt akarom érezni, hogy valami valódinak a közelében vagyok. Találnom kell valamit, amire mindig is vágytam, egy helyet, ahová tartozhatok.” A „Breaking The Habit”-ben ezt hallhatjuk tőle: „Nem tudom, hogy miért érdemes küzdeni. Vagy hogy miért kell sikoltanom. Nem tudom, hogy miért cselekszem és mondom, amit nem akarok. Nem tudom, hogyan kerültem erre a tévútra. De tudom, hogy minden rendben, és ma éjjel megtöröm ezt az átkot.” Ezúttal is, az énekesek nagyon szorosan együttműködtek, hogy az érzelmek széles skáláját tudják egységesen megmutatni. Most viszont Bennignton és Shinoda egy sokkal hosszabb közösen eltöltött időszak élményeire építhettek. Hangjuk és érzéseik gyakorlatilag szétválaszthatatlanok. „Mike egy számítógépes zseni, és képzett zenész” – mondja Hahn, amikor megpróbál különbséget tenni a két énekes között. „Chester teszi hozzá a nyersességet, az érzelmet, aminek át kell jönnie. Így egészítik ki egymást. Ez egy olyan igazi yin-yang dolog. Tulajdonképpen az egész banda sokkal egységesebbnek hangzik a „Meteora”-n, ami egy különleges előrelépés. Hat ember teljes egysége, amelyben mégis megmarad mindannyiuk egyénisége. Az eredmény pedig az a megismételhetetlen stílus, mely a Linkn Parkot fémjelzi. „Nem igazán foglalkozunk azzal, hogy milyen a csapat összetétele.” – mondja Bourdon. „Egyszerűen csak szerencsésnek tartjuk magunkat, és hálásak vagyunk, hogy megtaláltuk egymást, és ennyire jól együtt tudunk dolgozni.” „Sokkal zökkenőmentesebben tudunk együttműködni.” – teszi hozzá Bennington. „Például Mikekal sokkal többet tudunk egymás személyiségéről, így egyszerűbb dalszövegeket írni együtt. Nem lehetnek titkok közöttünk. Muszáj nyitottnak lennünk, mert csak így tudunk együtt dolgozni. Ilyen a viszony mindannyiunk között.” Ilyen zenész társak mellett kinek van szüksége terapeutára? „Pontosan!”- mondja Bennington nevetve. „Legfőképpen ezért csatlakoztam a bandához.”