Tom DeLonge - gitáros, énekes | Mark Hoppus - basszusgitáros, énekes | Travis Barker - dobos | Scott Raynor - volt dobos

A történet 1992-ben kezdődött a kaliforniai San Diegoban. Az ifjú Tom DeLonge - miután iskolát kényszerült váltani - megismerkedett Anne Hoppusszal. Az egész nyarat együtt töltötték, Tom rengeteget beszélt arról, hogy egy bandát akar. Anne bátyja, Mark egy kisvárosi együttesben basszusgitározott; hasonló punk zenét játszottak, mint amiért Tom rajongott. Így amikor Mark augusztusban San Diegoba költözött, Anne rögtön bemutatta neki Tomot.
A költözést követő másnap Tom garázsában találkoztak. Úgy érezték, mintha már évek óta ismernék egymást, ugyanaz volt a zenei ízlésük, mindketten a Descendentst favorizálták. Emellett mindketten imádták az idétlen vicceket. Pillanatok alatt nagyon jó barátságot kötöttek. Órákon át gitároztak, eljátszották korábbi számaikat és már ezen az estén közösen megírták egy szám alapjait, a Carouselét. Mindezek ellenére egyikük sem gondolta, hogy valaha egy bandában fognak zenélni. Mark nem akarta otthagyni régi bandáját, Tom pedig túl idősnek tartotta Markot az általa megálmodott együttesbe. Mark főiskolára járt, de emellett egy helyi zeneboltban dolgozott. Gondolt arra, hogy hétvégéken visszamegy régi bandájához, de főnöke nem engedte el. Mark szomorúan rájött, együttesének vége. Beszélt Tommal, hogy alapítsanak együttest. Tom örömmel vette a felajánlást, már csak egy dobosra volt szükség. Nem kellet messzire menni, Tommal egy iskolába járt Scott Raynor, akivel egy tehetségkutató versenyen ismerkedett meg. Egy metal bandában dobolt, de egy kis huza-vona után beszállt Mark és Tom punk zenekarába.
Egy próbateremmel is gazdagodott a banda, Scott felajánlotta saját szobáját erre a célra. Átpakolták hozzá hangszereiket és erősítőiket. Hangszigetelésként a falakat tojástartó dobozokkal fedték be; ekkoriban rengeteg tojást kellet enniük. Minden nap próbáltak, mindig ott volt mindenki, mindhármuk életének a banda lett a legfontosabb része. A próbák rendkívül hangosak, izzasztóak és szűkösek voltak.
Eljátszottak a gondolattal, hogy keresnek egy énekest, egy frontembert, hogy nagyobb teljesítményt tudjanak nyújtani hangszereikkel, de amikor kipróbálták, milyen, ha ketten énekelnek, meg voltak vele elégedve. Fölösleges lett volna még egy tag. Kialakult a banda felállása: Mark basszusgitározott, Tom gitározott, mindketten énekeltek, Scott pedig dobolt. Már csak egy használható névre volt szükségük.
A bandát először Duck Tapenek, majd Figure 8-nek hívták, bár valójában egyiket sem használták sehol. Tom új ötlettel állt elő: blink. 1992 végén ő alapította meg az együttest ezen a néven. 1993 májusára összegyűlt pár szám, így elkészült a Flyswatter című demókazetta. Mivel 8 számával még nem lett volna elég önálló albumnak, szünet nélkül folytatták az új dalok írását. 1994-ben újabb demót állítottak össze, amelyet hivatalosan csak később neveztek el Buddhának. A kazettát Mark főnöke készítette, később CD formában is ki akarta adni, de a tagok halogatták az ötletet.
Megjelent két kislemezük, rajtuk több új számmal. Ezek más bandák segítségével készültek, és ezek voltak az első kiadványok, amiket a nagyközönség boltokban is meg tudott vásárolni. Második demójuk kapcsán figyelt fel rájuk a Grilled Cheese kiadó, ami a következő Green Dayt látta bennük. Kiadtak egy főként Buddha számokat tartalmazó korongot Cheshire Cat címen. Az albumról az M+M's c. számukhoz klipet is készítettek, de csupán a dél-kaliforniai gördeszkás, punk scéne és egy ír együttes ügyvédje figyelt fel rájuk. Az ír techno formációt is Blinknek hívták, ezért az ügyvéd felszólította a három poway-i fiatalt, hogy változtassák meg a banda nevét. Az ügy bíróságra került, a bíró a nevet régebb óta viselő írek javára döntött. Tom, Mark és Scott új név választása helyett egyszerűbb dolog mellett döntött, megtoldották nevüket a véletlenül kiválasztott számmal: 182. A névváltozás miatt a Grilled Cheese Records újra kiadta az albumot.
Első fellépésük a Spirit Clubban volt, többször koncerteztek egy san diegoi "kulturális központban", a Somában, illetve a környéken levő skateparkokban, de felléptek Tom középiskolájában is, mint anti- drog banda. Szükségét érezték, hogy legyen egy menedzserük, aki komolyabb helyekre is eljuttatja őket. Rick DeVoe-t találták a legalkalmasabbnak erre a pozícióra, aki olyan bandákkal dolgozott, mint a Gren Day, vagy a The Offspring.
Újabb kiadónál, a Cargo Recordsnál (az MCA része) írtak alá. Következő albumuk 1997-ben jelent meg Dude Ranch címen. Talán a jobb kiadó, vagy a punk népszerűbbé válása miatt megérkezett a rég várt siker. Két klip és több maxi is készült az album számai közül. A Dammit Észak-Amerikában és Ausztráliában hatalmas sikereket ért el, mind a rádiókon, mind a TV-adókon. Az album megjelenése utáni 2. héten indultak el fennállásuk első nagy turnéjára, a Warped Tourra. A '98-as koncertkörút során Scott többször nem jelent meg a fellépéseken. A velük turnézó The Aquabats dobosa, Travis Barker segítette ki őket. Egy koncert előtt kevesebb, mint egy óra alatt betanulta a számok dob kottáját. Scottnak problémái miatt távoznia kellett a bandából. Tom és Mark megkérte Travist, hogy legyen a blink- 182 dobosa. Travis az ismertség érdekében otthagyta régi bandáját. A Kung Fu Records kezébe jutott a Buddha kazetta mesterszalagja, így kiadásra került annak felfrissített változata. A filmipar is felfigyelt rájuk. Felkérték őket egy rövid szerepre az Amerikai Pitébe, ahol önmagukat alakították, és egy maszturbáló csajt néztek az interneten keresztül. Egy számot is írtak a mozihoz, a Muttot.
Az 1999-ben megjelent Enema Of The State-en, az előbbin kívül, szerepelt még az a néhány szám, amely végleg beírta a bandát a nagy zenészek közé. A What's My Age Again? meztelenkedős klipje robbantotta be őket a köztudatba. A 2000-es MTV Award legjobb csapat videójának az All The Small Thingst választották. Rengeteg TV műsor készült velük, számaik a toplisták élére kerültek. A végső statisztikák szerint több, mint 7 millió kelt el az albumból világszerte. 2000-ben egy koncert-albummal lepte meg a banda rajongóit, a The Mark, Tom And Travis Show (The Enema Strikes Back)- kel, amelyet limitált ideig lehetett megvásárolni. A legnagyobb blink- himnuszok mellett hallhatók rajta olyan számok, amelyeket csak koncerteken játszanak, illetve "belekóstolhatunk" a banda híres színpadi poén-showjába.
Kiadtak egy DVD-t is, The Urethra Chronicles címmel, amely a blink-182 életét mutatja be a kezdetektől. 2001-ben újabb stúdió album került a boltok polcaira, a Take Off Your Pants And Jacket. A lemez érdekessége, hogy 13 (+6 bónusz) számát csupán 2 hét alatt rögzítették, hiszen már kész ötletekkel vonultak stúdióba, volt olyan nap, hogy 3 számot is megírtak és rögzítettek. Ettől függetlenül nem látszik (hallatszik), hogy egy elkapkodott lemez lenne. Csak hogy a 3 legismertebb számukat említsem, a The Rock Show, a First Date és a Stay Together For The Kids hetekig tanyázott a slágerlisták élén.
Az album turnéját nem tudták befejezni Tom hátsérülése miatt. Pihennie kellett, de hogy unalmát elűzze és hasznossá tegye magát, számokat kezdett írni. Ezek a számok sötétebb hangulatúak lettek, mint a korábbiak. Már a megíráskor érezte, ezek nem a blink-182 következő albumára fognak kerülni. Travisszel stúdióba vonultak, megszületett a Box Car Racer side-project. Ez a banda csupán az album megjelenése és a turné vége között létezett, de nem is tervezték hosszabbra, Tom, a blink nyújtotta őrültségeket jobban szerette.
2003. január 2-án, két évnyi szünet után, ismét stúdióba költöztek - szó szerint. Kibéreltek egy "kib*szottnagy" házat, és "zenei laboratóriummá" alakították. Az albumot majd' egy évig készítették, rengeteg új dolgot kipróbáltak. Különböző gitárokat, különböző erősítőket, különböző mikrofonokat, különböző mikrofon pozíciókat... Az album a legszigorúbb kritikusok szerint is az év egyik legjobb dobása volt.
A turnét követően most ismét egy kis pihenőt tartanak, Tom John Kerry oldalán kampányol, Mark a Motion City Soundtrack nevű zenekar új albumának produceri munkáit végzi, Travis pedig side- projectjében, a The Transplantsban dobol.